“Igaz, nagyon régen. Az „oroszlánok” 1908-ban és 1909-ben szerezték meg az első két bajnoki címüket, majd 1910-ben majdnem a harmadikat is, csak az olasz szövetség kiszúrt velük… A Pro Vercelli és az Inter azonos pontszámmal végzett az élen, előbbiek jobb gólarányuk miatt megünnepelték a bajnokságot, majd a szövetség beintett: lassan a testtel, spareggio lesz.
Az időpont ráadásul ütközött a katonai válogatott meccsével, melyen sok Pro Vercelli-játékos szerepelt, így a vezetőség „visszaintett”, és a bajnoki döntőre az ifiket küldte ki (10-15 éves gyerekeket), akiket persze aztán 10–3-ra le is gázoltak a milánóiak. Ez volt az Inter első scudettója…”
Az Inter már akkor megalapozta ma is meglévő “csodás” hírnevét.